Március van! Már március van!! Egyre többször kelünk szikrázó napsütésre és egyre kevesebb ruhát pakolunk magunkra reggelente, de a koliból kilépve rendre egyre többször állapítom meg, hogy még mindig hideg van és a tianjini napsütés csalóka.
Még februárban (régen írtam már), mikor Pingyuvel újra találkoztam, nagy nagy csomaggal várt, amit otthonról hozott nekem, nagyon kedves tőle, 谢谢! :)Zsidótövisbogyó, avagy jujuba, tehát kínai datolya minden mennyiségben és különböző alakban. A nagy pink csomagban zsidótövisbogyó- por, amit hideg vagy meleg vízben feloldva italként fogyasztanak, jobb oldalon zsidótövisbogyóba nyomkodott földimogyoró, a zöldben zsidótövisbogyó lapocskák. Félreértés elkerülése végett és az interneten végzett önokosítás eredményeként mondom, hogy a zsidótövisbogyó nem egyenlő a homoktövisbogyóval és ez jujuba, nem jojoba. A lényeg, hogy kínai datolya. Fent kínai hímzés és 3 db kisméretű zongzi (粽子), tehát lapulevélbe csomagolt „meglepetés” kaja.
Bár még február közepekor készült kép, de megmutatom nektek, hogy milyen érdekeset láttam. A folyó fele be volt fagyva, de úgy, hogy menni lehetett volna rajta, a másik fele pedig már folyik. :) És ott a távolban meg tűzijátékoznak, mint mindig.
Elkezdtem 3-6 éves gyerekeket tanítani angolra. A nevem Sophia 老师 (laoshi=tanárnő) (Wow!) :D Ez pedig a kisterem.
A 17. emeleten van az Human, úgyhogy menő a kilátás.
Nagy terem. Ahol a szülőkkel együtt tartott foglalkozás van. Vasárnaponként járok angolozni hozzájuk. Olyan kis cukik a gyerekek, egyem a szájukat :D
Mióta nem jelentkeztem már 5-öt szülinapoztunk is: Édesanya (50!!!) március 2. Boldog születésnapot még egyszer! Kans (20) március 2. С Днем Рождения! Dávid (23!!!) március 9. Boooldog születésnapot Bu! Piroska mama március 10. Boldog születésnapot! :) és kiejtés szerint Dzsabhar március 14. (üzbégül nem tud a google fordító és én sem, úgyhogy) Boldogot!
Sárkányszem gyümölcs, más néven longán. Még Pingyutől kaptam ilyet és a kezdeti pozitív élményen felbátorodva most vettem is. Majd viszek haza magot aztán ültethetitek ahova akarjátok ;) Finom édeskés íze van a közepében meg jó nagy fekete mag, ezért néz ki úgy, mint egy szem, a tapintása is olyan, hmmm. Ha gondoljátok olvassatok utána, klikk ide!
Januárban a Tescoban 5 Ft volt a kokárda, úgyhogy jól bevásároltam belőle, itt meg szétosztogattam. Ma sok energiával pattantam ki az ágyból, nemzeti ünnepünkre való tekintettel. Lelkesedésem Nyikát is a kokárda kitűzésére ösztönözte. Oroszból magyart avattunk, juhúú! (azért tűztem annyira fel a kokárdám, mert nem akartam összeszurkálni a ruhám :D) (Befestettem Nyika haját, jó mi?!)
Édesanya, a kreatívságod még Kínában is díszít és felvidít. :)
Utolsó kommentek