Ma LiCuval várost jártunk. LiCu egy 26 éves kínai, csupa szív, mindig aktív lány, aki kétszer akkora hangerővel beszél, mint amekkorára szükség lenne. Nézelődés közben, váratlanul (Tianjinben alig esik) leszakadt az ég, dörgés, csattogás, nagy eső. Gyorsan futottunk, hogy fedél alatt legyünk és hozzájuk tévedtünk, ni, bőrdíszművesek. Gyönyörű a portékájuk. Az idősebbik férfi a mester, a fiatalabbik pedig a kisinas, én pedig a betévedt 外国朋友 (külföldi barát). Egyből ülőhellyel kínáltak minket és jó 2 órát beszélgettünk, mígnem teljesen elállt az eső. A mester igazán művelt és rengeteg helyen járt már a nagyvilágban. (jól megy a a tianjini gazdagokat célzó biznisz). A lánya Londonban tanul, így látogatóba ment hozzá és utazgatott Európában, de Japánban is járt már. Nagyon pozitív véleménye van a fehér emberekről és örömmel töltött el, hogy az első példa, amivel ezt alátámasztotta, az az, hogy mi a kezünkbe köhögünk és tüsszentünk, nem csak úgy bele a nagyvilágba. Csinálgatta a legújabb megrendelést, -aminek a darabjai az asztalon is láthatóak- és közben mesélt, mesélt, mesélt. Hirtelen olyan volt, mintha nem is Tianjinben lennénk. Licu és én örömmel hallgattuk. Még videóra is felvettem, miket mond, mert nagyon érdekes volt hallani egy olyan kínai véleményét, aki igazán nyitott szemmel jár a világban és kétkezi munkával kereste meg a tapasztalatait. Meg is ígértem neki, hogy ha jól megy otthon ez a közgazdászosság, akkor ha legközelebb Kínában járok, akkor mindenképpen vásárolok tőle valamit. Látjátok, úgy örülök, mint a képen, mikor különleges embereket van szerencsém megismerni, csak mert az eső eleredt...