Enni. Eszek ám, főleg akkor, ha szerencsém van és jól bökök az étlapra, na jó, igazából mindig megfontolt döntést hozok és egy két írásjelet, vagy vonást megértek a kaja nevéből. A következő néhány kaját értékelem is, 1-10 * -ot lehet szerezniük, az 1* a legrosszabb, a 10 a legjobb.
***** ***
8*-os kaja. (a 10ből) én azt mondom. Háhá, ezt ma ettem, nagyon finom volt, csoda, hogy ezt mondom, mert erős volt, még innen is látni benne a kis piros paprikadarabokat. Nem volt vészesen erős, ez volt az én szerencsém. Volt benne uborka, csirkehús, hagyma (az mindenben van), földimogyoró! (nyami), és persze az erős (ezt kihagyhatták volna, de hát nem lehetnek tökéletesek.) A két csillagot az erősség miatt vontam le.
***
A tálalás nagyon jó volt, ez alatt az edény alatt égett két mécses. De a húsdarabokat csak úgy vadászni kellett a léből. A világoszöld és a fehér az hagyma a nagyobb sárgászöld dolgok azok erős káposzták?! plusz volt benne chili, csak, hogy biztos ne tudjak belőle enni :D. 3*, mert emberi fogyasztásra alkalmas ételről beszélünk, de hús nem sok volt benne, ami volt az is hájas és erős.
***** *
Ez az étel nagyon szórakoztató volt, mindig kicsúszott a pálcikáim közül. :D Mikor kihozták jó nagyot néztünk mindhárman az oroszokkal. Ez mi? Ez a vacsorám? Hol a hús? Ez borsó, de 6*-ot kap, arról nem tehetnek, hogy nem tudok olvasni annyira, hogy megállapítsam, hogy ez nem valami hús lesz bambusszal, hanem borsó, magában. Igazából nem volt rossz, az olaj nagyon ízletes volt rajta, de nem rendelek ilyet többet, az ár-érték arány nem a legjobb.
*****
Azt a fene ízlésemet. Ez nagyon jó kaja lenne, van benne uborka, nem tudom mi, gomba, nem tudom mi és csirkehús. A gomba olyan hosszú, mintha valami tészta lenne. Az íze sem volt rossz, de mégsem, nem tudom megindokolni nagyon miért, de nem jött be.
***** ***
Egészen nyugatias, nem igaz?! Rántott hús féleség, ha meg kellene kritizálnom, akkor kicsit száraz volt. De nagyon finom!
***** ***
Tojásleves, juhúúú, nyaminyaminyamiiii, paradicsom is van benne, igen, de attól még úgy néz ki, mint a tojásleves otthon. Az íze nem olyan mint otthon, de nagyon finom!
***** ****
Azt hiszem nyugodt szívvel 9*-os ez a kaja.
- tészta: a tészta az jó, főleg miután részt vettem az 5 hónapos olasz "tésztakiképzésen"!
- hús: marha (azt hiszem :)) ráadásul színhús
- hagyma: mert az mindenben van
- paradicsomlé
- tojás: Barna színű volt a külseje, de finom volt. (A 100 napos (katt a linkre és olvasgassatok, miket nem eszek én itt), hírhedt, fekete színű határozottan romlott tojás kipróbálása után (csak megkóstoltam, nem ettem meg az összeset), egyszerűen nagyszerű volt a barna külsejű. :D)
Az egyetlen problémám ezzel az étellel, hogy nem éppen a sulihoz közel ettem, pedig olcsó volt és jó, még még ilyet. Bár ebéd után az egész arcom leveses volt, mert ha leesett valami a pálcikámból, akkor a visszacsobbanás beterített :D
Ennyi volt mára az ételrovat :)
Tianjin, 16:29, meleg idő, pusszantás.
Utolsó kommentek