Úgy szeretem a kalligráfiát, megnyugtat, kikapcsol és olyan hihetetlen harmónia érzésem van, amikor valaki mást látok gyönyörűen "festeni". :) A kalligráfia tanár az utolsó órák örömére megajándékozta az órák oszlopos tagjait, Eikot, Andreat és engem.
Na kezdődjön a cserépdarab története. A gyereknap alkalmából az iskolai rendezvényen ingyenes múzeum belépőket osztogattak, így mi is kaptunk belőle, japán barátainkkal együtt. Lássuk milyen volt a cserépmúzeum:
A múzeumban ezt a csengő követ is meghallgattuk, tényleg cseng, menjetek el, nézzétek meg!
és akár az Édesszüleinknek is hazatelefonálhattunk :D Takuma és Ban próbálkozását láthatjuk
Dián és rajtam kívül nem volt más fehér, nagyrészt japánok és néhány kínai volt a múzeumban. Kicsit megbomlottunk a japikkal és tanakodtunk, hogy hogy érhet ennyit egy egy cserépdarab, mikor hirtelen megszólított a múzeum tulaj, már azt hittem letol, a susmorgásért, de nekem ajándékozott egy értékes kék-fehér cserépdarabot, mindenki nagy ámulatára. Aztán a lelkemre kötötte, hogy csináltassak belőle nyakéket, majd következett a fotózkodás. A körülöttem álló kínaiak nagyon csodálkozva nézték ajándékomat és mondogatták, hogy ez igazán nagyon értékes és antik, úgyhogy vigyázzak rá.
:)
Utolsó kommentek