Óráim minden nap 8-12 vannak. Ez 2 tanórát, mármint 2*2 órát jelent minden nap. A tanárok kedvesnek tűnnek, már mindenkinek adtunk fantázia nevet (ennyi kínai nevet képtelenség megjegyezni).
Csütörtökön volt a szobatársam születésnapja, meghívott minket vacsorázni. Orosz szokás szerint a születésnapos fizetett.
Az asztal közepén volt egy főzőlap, ahol folyamatosan forrt egy előre ízesített "alaplé". Volt marhahúsunk, disznónk, rákocskánk (a képen balra), gombánk (az a fehér jobbra) és más zöldségeink.
Így ni, ez a módja. A forrásban lévő vízbe teszed a kaját és szépen megfő, pillanatok alatt. Ez egy nagyon jó dolog. Ilyen is kell otthonra. :) Egész nap elücsörgünk majd és főzögetjük magunknak a kaját.
Jó móka, pálcikával enni is egyre természetesebb. (Jobbról balra haladva) Veronika (Nyika) az orosz szobatársném, Wangyi (azt hiszem ez a neve, mondtam már, hogy nehéz kínai neveket megtanulni?!) Veronika jó barátja, két évvel ezelőtt ismerkedtek meg chaten! és most Veronika pont abba a városba kapott ösztöndíjat, ahol ő él. Balra Konstantin (Kons) Nyikával közös kínais csoportba járnak Szentpéterváron. Mindkettőnek nagyon jó a kínaija, ez az alapszakjuk otthon.
Az 1220-as szoba lakói :)
Aztán elmentünk sétálni a folyópartra, nagyon sok híd van itt.
Ez a színváltós híd. Tegnap láttam egy embert úszni a koszos vízben, majd azt is felteszem :) Aznap a szúnyogoknak igazán európai vacsorájuk voltam. Biztos az oroszok nem kellettek nekik, mert az ország nagy része Ázsiában van, Kínáról nem is beszélve. Szóval én voltam a totális célpont. Azt mondta Wangyi, ha itt megcsíp valakit a szúnyog, akkor azt úgy szokták fájdalommentesíteni, hogy kinyomják... Ezt nem igazán értettük és mikor elkezdtem nyomkodni... csak rosszabb lett a csípés. Jó kis kínai orvoslás :D
Puszi mindenkinek az nagy Tianjinből!!! :)
Utolsó kommentek